Elfordultam Castiel és Debora undort keltő látványától, és elindultam a második emeletre. A lépcsőn trappoltam, amikor majdnem felborultam egy jegyzetfüzetben. Lisander valószínűleg megint elhagyta. Szem forgatva vettem fel a földről, és belesüllyesztettem a kabátzsebembe. Majd visszaadom neki, ha találkozom vele. Tovább mentem és belebotlottam Rosaba.
- Szia Rosa! Mi újság?- próbáltam jókedvet mímelni, de nem volt egyszerű.
- Nem láttad Lisander füzetét? Rajtam keresi és félek, hogy megfog haragudni rám- tördelte a kezét.
- Miért haragudna rád?- félrebillentettem a fejem, nem értettem semmit. Rosa szégyenlősen elmosolyodott.
- Tudod, szokásom beleolvasni a verseibe, bár nem szép dolog, belátom!- védekezően felemelte a kezét. Előhúztam a zsebemből a füzetet és átadtam neki.
- Tessék, én megtaláltam!- mosolyogva felé nyújtottam, de pont a legrosszabb pillanatban.
- Na, de, hölgyeim, ilyet nem illik csinálni! Más megkérdezése nélkül nem olvasunk bele semmibe!- Lisander jelent meg a lépcsőfordulóban és fej rázva közelített felénk. Rosa azonnal magyarázkodni kezdett, én pedig szavába vágva próbáltam elmondani a rövidített változatot.
- Én találtam meg a füzetet a lépcsőn, és eltettem, hátha találkozom veled, de pont Rosaba futottam. Ő elmondta, hogy mi a helyzet, amikor én átakartam adni neki a füzetet, te akkor jelentél meg és most itt tartunk- hadartam egy szuszra. Lisander bólintott, majd elvette a füzetét.
- Tényleg remélem, hogy nem olvastatok bele- Lisander gyanakodva figyelt minket, de nem volt aggódni valója. Nem néztünk bele.
- Nyugi, nem kell ettől tartanod- Rosa mosolyogva tiltakozott, úgy tűnt sikerült megnyugodnia. Én intettem és magukra hagytam kettejüket. A terembe érve felkaptam a cókmókomat és nem törődve az igazolatlan órával, haza indultam. Nem akartam ma már a többiek arcát nézni.
Az utca kihalt volt, még minden diák az iskolában tartózkodott, a szülők dolgoztak. A tél nagyon lassan vánszorgott, a tavasz csak nem akart beköszönteni. A fák kopaszan álldogáltak az út szélén. Az időjárás dacos volt, viszont a légkör egyre melegedett. Néha nagyon szélsőséges tudott lenni ez a kombináció.
A kulcsomat zörgetve nyitottam ki a kaput, majd az ajtót. A küszöbön kellemetlen meglepetés fogadott. A nagynéném ott rostokolt az ajtóban.
- A tanárod felhívott, hogy engedély nélkül mentél el az óráról. Mégis mit képzelsz?! Nem mehetsz el csak úgy az iskolából!- Christa idegesen sziszegett, én ridegen bámultam vissza, majd szemtelenül elvigyorodtam.
- Tudod, arra gondoltam, hogy mivel úgyis egyedül vagyok itthon, ezért nem fog kiderülni. De...ezek szerint te még mindig itt laksz és én képes voltam elfelejteni. Bocs!- vállat vontam és a reakcióját vártam. Christa arca egyre csak vörösödött dühében, én pedig nyugodtan álltam.
- Hogy gondolod?! Mit képzelsz?!- felháborodva felkiáltott, én pedig ismét vállat vontam.
- Én ugyan semmit- elléptem mellette és fellépdeltem a szobámhoz. Beléptem s bezártam magam mögött az ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése