- Alaska, gyere már!- arra eszméltem föl, hogy most Shane kiabál. A fekete magassarkúm jelezte, hogy jövök, jellegzetes kopogása betöltötte a teret. Gyorsan kirohantam a kocsihoz és beszálltam. Mindig is utáltam a temetőket, de most nem visszakoztam a gondolattól. Hiszen a szüleim is odakerültek.
A temetés viszonylag gyorsan lezajlott. Egész idő alatt a sírás fojtogatott, de végül mégis sikerült visszatartanom. Amint haza értünk, fölrohantam a szobámba és elkezdtem a pakolást. Először a családi fotókat és fotóalbumokat pakoltam a dobozokba, utána jött a tenger mennyiségű kaland, sci-fi illetve fantasy könyvem. Igazából ezek foglalták el a dobozok nagy részét. Végül utoljára raktam el a ruháimat, a laptopomat és az ahhoz tartozó kütyüket. A tisztálkodási szereket csak egy kis hátizsákba pakoltam. Dudaszó jelezte, hogy Christa készen áll a bepakolásra. Aaronnal gyorsan lecaplattam a lépcsőn. Ő ült be elsőnek a kocsiba. Mindenki segített berakni a kis teherautóba a dobozokat. Mire végeztünk már sötétedett. Gyorsan beszálltam Christa autójába és útnak indultunk. Még utoljára intettem a rokonságnak és végleg elhagytuk a házat. Az volt a terv, hogy kiautózunk a kikötőbe és ott kocsistul mindenestül egy teherhajóval megyünk tovább. Én azért megkérdeztem, hogy miért nem megyünk repülővel. Erre Christa azt felelte, hogy sosem bízott a légitársaság módszereiben ilyen téren.
- Ezt hogy érted?- kérdezem kíváncsian. Rápillantottam és csak most vettem észre, hogy mindig mosolygós arcát elfedi néhány borús "felhő". Biztosan őt is megviselte anyu és apu halála.
- Ó, drágám, ne is kérdezd! Egyszer utaztam repülővel és akkor is sikerült elkeverni a csomagomat. Szerintem a légitársaság nagyon idióta rendszert talált ki a csomagok szállítására- mondja kissé felháborodottan. Persze bennem meg felmerült az a lehetőség, hogy nem a légitársaság volt idióta, hanem keresztanyu volt akkor kicsit szétszórt és ő maga hagyta el a csomagját. Természetesen ezt a lehetőséget nem vetettem fel, pusztán udvariasságból.
Éjfél tájt biztosan elbóbiskoltam, ugyanis arra ébredtem, hogy valaki a vállamat bökdösi.
- Ébresztő, virágszálam, megjöttünk!- fáradtan és kissé nyűgösen emeltem tekintetem keresztanyura. Hogy őszinte legyek ő sem nézett ki éppen jól. Sötét karikák voltak a szeme alatt és fáradtan mosolygott. Egészen biztos vagyok benne, hogy egy árva órát sem aludt. Ezen gyorsan változtatni kell, határoztam el magam. Gyorsan kipattantam a kocsiból és nyújtóztam egyet. Körülnéztem a kihalt utcában. Mindenhol gyönyörű kertes házak álltak, különféle színekben. Ránéztem a miénkre. A ház gyönyörű nap sárgában pompázott, az előkert pedig különféle virágokból állt. Aaront kiengedtem a hátsóülésről, aki azon nyomban elfoglalta a hátsókertben lévő kutyaházat és elvonult aludni. Keresztanyu segítségével kipakoltam a kis teherautót és fölcipeltük az elsőre a dobozokat. A ház egy emeletes volt. Miután minden dobozt felcipeltünk, azt mondtam keresztanyunak, hogy menjen, pihenjen le, mert mindjárt elájul. Megköszönte, hogy gondolok rá és elvonult aludni. Beléptem a hálószoba ajtómon s körülnéztem. A falak üresek és semleges színűek voltak. A szoba közepén egy hatalmas francia ágy állt, előtte pedig egy plazma tévé díszelgett egy kis asztalon. Továbbá volt egy hatalmas beépített gardrób és egy íróasztal. Elhatároztam magamban, hogy majd holnap elmegyek egy barkács üzletbe és veszek polcokat. Amilyen gyorsan csak tudtam betoltam a dobozokat a szoba közepére és ledőltem az ágyra. Majd holnap kipakolok. Az oldalamra fordultam s nagyot sóhajtottam. Mintha egy felhőn feküdnék. Észre sem vettem s elszenderedtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése