7. fejezet- Menj már haza!

Másnap délben ébredtem fel újra. A tegnapi nap eléggé elmosódott előttem. Valami rémlik arról, hogy fölkeltem és megetettem Aaront, úgy délután öt körül, aztán teljes homály. Kómásan fölültem az ágyamban és körülnéztem. Minden ugyanúgy volt, ahogy tegnap hagytam. A dobozok még mindig a szoba közepén hevertek, afféle barikádot állva az ajtó előtt. Nagy nehezen átjutottam a dobozokon, majd kitártam az ajtót. A folyosó üres volt pont, mint a ház. Valami rémlik, hogy keresztanya szólt arról, hogy ma meg holnap nem lesz itthon, így enyém a ház. Lassan, kissé dülöngélve letámolyogtam a lépcsőn. Utam azonnal a konyhába vezetett, hiszen tegnap óta nem ettem egy falatot se. Előhalásztam a müzlit a szekrény mélyéről és hozzá elővettem a tejet meg egy tálat. Természetesen a kanál akkor jutott eszembe, amikor már a müzlit öntöttem a tálba. Ingerülten elővettem egy kanalat és lecsaptam az asztalra. Elkészítettem ezt a nagyon bonyolult reggelit. Már éppen vettem volna be a számba az első falatot, amikor csöngettek. Az Isten verje már meg! Miért nem tudnak békén hagyni?! Dühösen odatrappoltam az ajtóhoz és úgy rántottam meg, hogy majdnem kiesett a zsanérokból.
- Ki az?- kérdezem ingerülten.
- Neked is szia, Hercegnő!- idegesen rángatózott a szemem. Ez a hülye vörös hajú bohóc! Mi a frászt keres itt?!
- Mit akarsz?- hangom hideg, kimért. Bár kívül nyugodtnak látszódtam, belül majd' szétvetett az ideg. Meg fogom ütni!
- Jaj, tudod itt lakom nem messze és gondoltam beköszönök- felém küldött egy angyali mosolyt, amitől majdnem hánytam.
- Köszöntél, szóval akár mehetsz is- visszalendítettem az ajtót, azonban fölemelte a kezét és megállította.
- Ejnye, egy Hercegnő nem így viselkedik! Ezért büntetés jár!- perverz vigyor ült ki az arcára. Ez hülye.
- Jó, új kérdés! Honnan tudtad meg, hogy itt lakom?- fölvontam a szemöldököm. Egyedül erre voltam kíváncsi, aztán felőlem mehet Isten hírével.
- Á, igen! Shane mondta, hogy a keresztanyádhoz költöztél, ezért hogy egy csodás pillanatot se veszíts el a társaságomból, haza jöttem a nyaralásból. Meglepetés!- megütöm. Egyszerűen nem bírtam magam türtőztetni, amint befejezte mondandóját, idegesen felé rúgtam. Pechemre elkapta a lábam.
- Milyen neveletlen Hercegnő! Ezen gyorsan változtatni kell- megint kiült arcára az a perverz vigyor, majd minden figyelmeztetés nélkül felkapott a vállára és bevonult a házba.
- Hé! Tegyél le, te idióta!- indegesen kapálóztam a karjában, mire neki, mint egy "véletlenül" felcsúszott a keze a fenekemre.
- Ne taperolj, te szerencsétlen!- kiáltottam. Mint aki meg sem hallotta, meg állt a nappali közepén.
- Meghallgatod amit mondani akarok vagy tovább sértegetsz?- hangja hideg, mint a jég. Meglepett a hirtelen váltás, de nem mutattam jelét. Egyszer csak lecsúszott a keze a testemről, én meg leestem a válláról egyenest a hideg kőpadlóra.
- Bunkó!- nyögtem, mire csak lehuppant a kanapéra. Seggfej! Lassan feltápászkodtam és leültem egy fotelba, jó messze a kanapén ülő ördögtől.
- Szóval, mit akarsz?- kérdezem, közben kisimítom a hajam a szememből.
- Mondtam már! Egy barátot - mosolyodott el óvatosan.
- Szó sem lehet róla!- szinte be sem fejezte a mondatot, azonnal rávágtam.
- Miért nem?- meglepődött. Nem csodálom.
- Mert nem akarok veled barátkozni! Talán nem egyértelmű?- megint kezdek egy kicsit ideges lenni, de visszafojtom az érzelmeimet.
- Akkor mit akarsz, ha nem barátkozni? Legyek a szeretőd vagy mi?- erre már nem tudtam mit mondani. Ilyen pimasz embert én még életemben nem láttam.
- Menj haza!- csak ennyit bírok kinyögni hirtelen jött döbbenetemben.
- Mi van?
- Menj már haza!- kiáltok rá dühösen, majd felrántom a kanapéról és kituszkolom az ajtón. Még a kulcsot is elfordítottam, hogy véletlenül se tudjon bejönni. Még hogy szerető!