Sziasztok! Nagyon örülök, hogy bejelenthetem: mégis van időm megírni még egy részt! :D Én vagyok a legizgatottabb, mivel izgalmasra szeretném megírni a részt és remélem sikerül is és elnyeri a tetszésetek! Remélem majd megírjátok, hogy min kéne változtatni vagy esetleg mi tetszett benne. :) Nem is húzom tovább a szót, kellemes olvasást! Káromkodás fellelhető a fejezetben!
Megkönnyebbülten keltem fel a székemből, vége volt az utolsó órámnak is. Sietve sétáltam ki a biológia teremből, minél előbb haza akartam jutni, hiszen lilán virítottam egész nap. Mondjuk egyik szünetben Alexy megjegyezte, hogy nagyon jól áll nekem ez a szín. Hát kösz... Időközben leértem a földszintre és mindössze négy méter választott el az iskola kijáratától, amikor valaki megragadta a vállam és berántott a mosdóba. Szembefordultam hirtelen jött támadómmal és megszeppenve meredtem rá. Meglepetésemre nem Castiel jött hozzám, hanem egy barna hajú, kék szemű lány. Mielőtt bevágta volna az ajtót, még volt időm megfigyelni, hogy csillag tetoválások vannak a jobb vállán (gyors megfigyelő vagyok, lehet jól fog jönni, ha hívnom kell a rendőrséget). A csaj szembefordult velem és rám meredt. Egy ideig méregetett, majd megszólalt.
- Tudod ki vagyok?- hangja nyugodtságról árulkodott, viszont láttam, hogy egy ugrásra készen vadállattal van dolgom. Megráztam a fejem, mire halkan felnevetett.
- Ez azért van, mert egy tudatlan kis kurva vagy- megrázta a fejét- Deborah vagyok- nekem aztán mondhatta, hogy kicsoda, pont leszartam, viszont leesett, hogy ő Castiel volt barátnője. Enyhén összehúztam a szemöldököm. Kis ideig gondolkodtam, majd rájöttem. Ez a nőszemély, azért zárt be a WC-be, mert azt hitte, hogy rámozdultam Castielre. Észre sem vettem, hogy hangosan kacagok. Az sem érdekelt, hogy még mindig teljesen lila vagyok, önfeledtem nevettem.
- Most mi van?!- kiáltott rám idegesen Deborah.
- Te...a...azt hiszed...hogy...rámozdultam Castielre?!- akadozva beszéltem, majd' megfulladtam a röhögéstől. Deborah öt perc után végül megunta, hogy nevetek, kinyitotta a mosdóajtót és intett. Kicsit eltávolodott az ajtótól és félre állt. Az ajtón két nagydarab csaj lépett be. Valószínűleg gyúrni jártak vagy valami, mert nem úgy néztek ki, mint az átlag. Ahogy felmértem őket, azonnal elszállt a jókedvem. Nagyot nyeltem és egy lépést hátráltam, de nem sok értelme volt. Beszorultam a WC-be egy pszichopatával és két kidobó emberrel. Illetve...kidobó csajjal.
- Ő Dorothi, ő pedig Sarah,- intett a két csaj felé- de igazából nem kell megjegyezned a nevüket. Valószínűleg nem is fogsz rájuk emlékezni- itt ledermedtem.
- Mi van?- kérdeztem elhalóan. Ugye nem arra gondol...? Deborah gyorsan kitekintett az ajtón és mikor visszafordult, intett a csajoknak.
- Tiszta a levegő. Kezdhetitek!- a parancsra a két csaj úgy jött nekem, mint két buldózer. Az egyik hasba rúgott, míg a másik állon vágott. Szó szerint ott ütöttek, ahol értek. Végül úgy estem össze, mint egy rongybaba. Még tompán hallottam, ahogy csapódik a mosdó ajtaja. A számból és az orromból is vér csorgott. Magzatpózban összegömbölyödtem a hideg csempén. Nem voltam az a sírós fajta, de most kicsordult egy-két könnycsepp. Halkan sírtam. Mit tettem, hogy ezt kaptam?
Időérzékem szerint körülbelül három órát fekhettem ott. Számtalanszor próbáltam felállni, mindig befuccsolt az ötlet. Mindenem hihetetlenül fájt, de leginkább a jobb karom. Végül elszántan megpróbáltam felkelni és sikerült is, bár kicsit- illetve nagyon- imbolyogtam. Szédültem és majdnem berepedt a koponyám, annyira fájt a fejem. Amikor kiléptem a folyosóra, sötétség fogadott. Valószínűleg már bezárt az iskola. Odabicegtem a bejárati ajtóhoz és ráhelyeztem a kezem a kilincsre. Lenyomtam. Ahogy sejteni lehetett, az ajtó be van zárva. Sóhajtottam. Most mit csináljak? Mint hogy az egyik ablakon sem tudtam kiugrani, elkezdtem járkálni, hátha van még egy lélek az iskolában. Körbejártam az egész földszintet, mire észrevettem egy kis halvány fénysugarat a sötétségben. A DÖK teremből szivárgott. Gondoltam egyet és kopogás nélkül benyitottam. Meglepetésemre Nathaniel volt a teremben. Háttal állt nekem, de amikor becsuktam az ajtót, felém fordult. Amikor meglátott meglepődés futott át tiszta, unott vonásain, de rögtön aggodalom vette át a helyét és gyorsan elém lépett.
- Ki tette ezt veled?- futtatta végig finoman az ujjait az arcomon. Csak egy nevet mondtam.
- Deborah- ahogy visszagondoltam arra, ami a mosdóban történt, majdnem sírógörcsöt kaptam. Nathaniel szeme elsötétült és bólintott.
- Értem- csak ennyit mondott, nem kérdezett semmi mást. Az asztal felé intett jelezve, hogy üljek rá, én pedig eleget tettem a kérésnek. Gyorsan fölkászálódtam az asztalra és vártam. Nathaniel előkereste az elsősegély dobozt. Előszedte a vattapamacsokat és az alkoholt. A vattákat leöntötte egy kis alkohollal és az arcomhoz érintette. Az arcvonásaim összerándultak, de nem adtam ki egy hangot sem. Csendben tűrtem, hogy letisztítsa az arcomról a rászáradt vért és kitisztítsa a sebeimet. Mikor végzett csendesen szólt, hogy kész van és ellépett mellőlem. Összepakolt mindent s a helyére tette a dobozt. Már éppen indultam volna ki, amikor eszembe jutott valami.
-Öhm...zárva van a suli bejárati ajtaja- közöltem vele a tényt, majd beharaptam a számat. Kicsit kínos volt a szituáció, de nem nagyon. Ismét csak bólintott, majd előhúzott egy kulcsot a zsebéből és kisétált az ajtón, én pedig engedelmesen követtem. Illetve...engedelmesen bicegtem utána. A bejárati ajtóhoz érve a kulcsot behelyezte a zárba s kétszer elfordította. Szélesre tárta előttem az ajtót, én pedig kiléptem rajta. Már éppen indultam volna, amikor eszembe ötlött egy gondolat.
- A táskám...-suttogtam elhalóan.
- Várj meg! Megkeresem a táskádat és haza kísérlek!- mondta elszántan. Bólintottam és intettem egy pad felé, hogy tudja odaültem. Nemsokára vissza is ért a táskámmal együtt. Valószínűleg a WC-ben találta meg. Odanyújtotta a táskámat, én pedig a vállamra tettem. Nathaniel a hátamra helyezte a kezét és egész haza úton el sem vette onnan. A kapunk előtt elbúcsúzott tőlem és sietve távozott. Mikor beértem a házba, ledobtam a táskámat. A csattanásra Christa is előbújt a konyhából.
- Drágám! Uram isten, mi történt veled?!- hangja tele volt aggodalommal. Nem szóltam semmit, csak a karjaiba bújtam és elsírtam magam, ő pedig nyugtatóan a hátamat simogatta. Felajánlotta, hogy leigazolja a holnapi napomat és itthon maradhatok. Csak bólogattam. Fölkísért a szobámba és ágyba rakott, majd betakargatott, mint kis koromban. Erre a gondolatra halványan elmosolyodtam s lecsuktam a szemem. Azonnal álomba szenderedtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése