14. fejezet- Rendben...akkor játszunk!

Az ébresztőórám rémes ricsajára keltem. Nyűgösen a fejemre húztam a takarót, hogy ne halljam, de sajnos nem vált be. Miért kell ilyen hangosra állítani? Kinyúltam a takaró alól és elkezdtem tapogatózni a sötétben. Nemsokára sikerült megtalálnom az órát, viszont a leállító gombot nem találtam. Hatalmasat sóhajtottam és levertem az éjjeliszekrényemről. Hangosan koppant a parkettán, talán össze is tört, de szerintem megérte, ugyanis már nem hallottam azt a rémes hangot. Lerántottam magamról a takarót és kiugrottam az ágyból...vagyis nem. Egyáltalán nem ez történt. Addig stimmel a dolog, hogy lerántottam a takarót, de az már nem, hogy kiugrottam. Inkább kiestem az ágyból, aztán ugrottam meg, ugyanis sikeresen ráestem a vekkerem megmaradt darabjaira. Fájdalmasan felkiáltottam és rondán szitkozódtam. A fenekemet dörzsölgetve indultam meg a fürdő felé, hogy letusolhassak. Miután ezzel végeztem, fölkaptam magamra valami suliba illőt. Igazából nem sokat vesződtem vele, mert ha nem indulok el gyorsan nagyon el fogok késni. Így hát összekaptam magam és roham tempóban indultam meg a suli felé. Szerencsémre nem laktam messze és az is segített, hogy át tudtam vágni egy parkon. A gyors sétámat előszedve kezdtem el menni a parkon át. És mit hoz össze a sors? Már messziről láttam a sulit a sarkon, mikor egy bicajos majdnem elgázolt. Szó szerint. Ha nem ugrok félre, szerintem most úgy feküdnék a járda közepén, mint egy palacsinta. Lihegve átléptem a suli kapuját, szerencsére sértetlenül. Kocogásba kezdtem és az épület küszöbét is átléptem. Remegve a térdemre támaszkodtam s lepillantottam az órámra. Amint megláttam hány óra, megállt bennem az ütő. Még csak 7:10 volt! Hogy a fenébe nézhettem el ennyire az időt?! Mikor elindultam, meg voltam arról győződve, hogy már 7:48 van! Lassan kifújtam a levegőt és próbáltam megnyugodni. Nyugi kislány, még van időd. Nem fogsz elkésni. Hangosan sóhajtottam és mivel nem tudtam mit csinálni, elkezdtem járkálni a suliban. Ahogy végig mentem a folyosókon, csak néhány szállingózó DÖK-ös diákot láttam, amint éppen plakátokat ragasztanak a falra kitett parafa táblákra. Kíváncsian odasétáltam az egyikhez és megnéztem.

Kedves Diákok!

Ebben az évben úgy döntött a Tantestület,

hogy sakk-bajnokságot szervezünk!

Aki úgy hiszi, hogy nyerhet vagy csak

egyszerűen szórakozni szeretne nyugodtan

jelentkezzen! A verseny délután 5-kor kezdődik!

Szeretettel és tisztelettel:

A Tantestület

Szemeimmel gyorsan végig futottam a szöveget és kicsit meglepődtem. Ebben az évben? Azt hittem minden évben van, hiszen ez egy hihetetlenül sznob iskola. 

- Na, mi van? Csak nem hiszed, hogy jelentkezel?- szólalt meg mögöttem egy rémisztően ismerős hang, mire összerezzentem. Lassan megfordultam, nem akartam semmi hirtelen mozdulatot tenni (valahol olvastam, hogy a vadállatok közelében kifejezetten TILOS). Amint teljesen átfordultam Deboráhval találtam szembe magam. Elégedett vigyorát sikerült az agyamba vésnem. Vajon most mit akar tőlem?

- Nem, nem szándékoztam- feleltem rezzenéstelenül. 

- Ó, miért nem?- biggyesztette le az ajkát szomorúan, egyben gúnyosan- Nem érzed magad elég jónak?- tudtam, hogy csak fel akar bosszantani, ezért nem hagytam neki. 

- Csuklóból legyőznélek, de nem akarlak megríkatni- mosolyodtam el most én. Kissé összevonta a szemöldökét, majd kicsit megérintette az arcomat.

- Már kezdenek elmúlni a sebeid. Akarsz újakat?- gyorsan elrántottam a fejem, mielőtt bármit is csinálhatott volna. Ez a beszólás csupán csak elterelés, tudtam, hogy mit akar. 

- Ki akarsz hívni engem?- vontam fel enyhén a szemöldököm. Deborah élesen felnevetett.

- Jaj, drágám! Nem kell ahhoz kihívnom  téged, hogy tudjam jobb vagyok nálad!- önfeledten nevetett, azonban nekem hatalmas előnyöm volt vele szemben. 

- Rendben, bizonyítsd be! Te, én, ma 5-kor! Benne vagy?- nyújtottam felé a kezem. Ha annyival jobb, ahogy mondja, akkor gyerünk, ne csak a szája járjon! Deborah szeme kihívóan csillogott és határozottan megrázta a kezem. Még fogalma sem volt mibe keveredett. 

A délután hamar eljött, én pedig a suli felé ráérősen cammogtam. Kapucnimat az arcomba húztam, égette a délutáni nap a szememet. A suliba hamar beérnem, a folyosón ismét csak kevesen lófráltak. Azt hiszem a versenyzők...nem tudom. Utam az ebédlőhöz vezetett, ugyanis ott volt megtartva a bajnokság. Ezt még délelőtt tudakoltam meg Nathanieltől. Elfelejtették ráírni a plakátra, hogy hol lesz a verseny. Hát...gratulálok hozzá. Amikor beléptem az elzárt- és eddig számomra ismeretlen- helyiségbe az a látvány fogadott, amire számítottam. Nyolc asztal volt felállítva, ugyanis csak nyolc pár jelentkezett. Deborah pont középen foglalt helyet, hogy mi legyünk a középpontban. Odasétáltam és helyet foglaltam a székemen.

- Nahát, nahát! Hát mégis eljöttél?- nem kellett nagy agynak lenni ahhoz, hogy tudjam költői kérdésnek szánta. Nem baj...nem fog sokáig nevetni.

- Oké...akkor játszunk!- mosolyogtam rá kíméletlenül. 

Mindössze 2 órára volt szükségem, hogy lesöpörjem a pályáról. Azaz...a sakk tábláról. Utolsó lépésként sarokba szorítottam a királyt, majd teljesen blokkoltam a mozgását. Őszintén szólva arra számítottam, hogy tíz perc után kiesik, de kellemesen csalódtam. Deborah csak dadogott össze-vissza. Biztos vagyok, hogy ő meg kellemetlenül csalódott, szinte biztos volt benne, hogy ő fog nyerni. Már éppen indultam volna, amikor megállított.

- E...ezt...hogy?- kérdezte.

- Semmi esélyed nem volt- szólaltam meg kis idő után, mire kikerekedett szemekkel rám nézett. Hangosan és idegesen fújtatott, én pedig nem tehettem mást csak csöndben vártam. 

- Biztosra veszem, hogy csaltál!- kiáltott rám, mire csak szelíden elmosolyodtam. Nem tehettem róla, hogy nem tudja elfogadni a vereséget. Elfordultam azzal a szándékkal, hogy távozzak, de megint megállított.

- Hogy csináltad?- kérdezte megint. Megfordultam és a szemébe néztem.

- Egy mester nem árulja el a titkait- kacsintottam rá, majd végleg kiléptem a helyiségből. 

Haza felé menet találkoztam Castiellel, ami kicsit meglepett.

- Szia- köszöntem rá, ő pedig visszaköszönt, közben pedig mosolygott.

- Hallottam fölényes győzelmedről. Nem is tudtam, hogy okos vagy- erre csak a szememet forgattam. Nagyon szellemes!

- Mi szél hozott erre? Nem láttalak a suliban- érdeklődve felé fordultam.

- Dolgom volt- mondta egyszerűen és közelebb hajolt az arcomhoz. Tudtam, hogy meg akar csókolni, de nem hagytam neki.

- Ha nincs értelmes válasz, nincs csók- közöltem vele a lehetőségeket. Mikor 2 perc után sem szólalt meg, sértődve félre pillantottam.

- Akkor jó!- nyújtottam rá a nyelvem és elfordultam. Miután sikeresen hármat léptem, azonnal tudtam, hogy nem jön utánam. Gondolatban vállat vontam és otthonom felé vettem az irányt.

u.i.: Sziasztok! Remélem tetszett a rész! Csenge barátnőmnek külön megköszönöm, hogy egyik beszélgetésünk alkalmával kaptam az ihletet, bár csak chatelni tudunk. Továbbá nagyon köszönöm mindenkinek, ugyanis elértük a +4000 látogatót;)! Nagyon-nagyon köszönöm! Csak ennyit szerettem volna, remélem továbbra is lelkesen várjátok a részeket!

üdv: Míra