8. fejezet/ 2. rész- Új suli és agyvérzés

Sziasztok! Mielőtt elkezdenétek olvasni a részt szeretném, ha tudnátok, hogy mennyit jelent nekem az, hogy már több mint +1700 látogató jött megnézni a blogomat! Nagyon, nagyon, nagyon köszönöm!:) Külön kiemelném a legjobb barátnőmet, Elizát és Flora B.-t! A barátnőm személyesen biztat és ösztönöz arra, hogy folytassam, Flora B. pedig annyira szívmelengető kommentet írt, hogy nem tudom máshogy megköszönni, csak úgy hogy itt írok pár sort. Nagyon szépen köszönöm nekik is és mindenkinek, akinek az agyán átfutott egy olyan gondolat hogy:"ez jó! lehet tovább olvasom!" Szóval röviden annyi, hogy mindenkinek hihetetlenül köszönöm, hogy olvassa a blogomat! Nem húzom tovább a szót, kellemes olvasást!:) Káromkodás található a fejezetben, méghozzá elég durván!!


Hátrapillantottam a vállam felett. Mint ahogy számítani lehetett rá, Castiel jött egyenesen felém egy szőke bögyössel az oldalán. Átsuhant a gondolat az agyamon, hogy van-e olyan csaj, aki elviseli őt. Most be lett bizonyítva, hogy igenis van olyan lány, aki elviseli őt. Teljesen felé fordultam és vártam, hogy végre beérjen és kibökje mit akar. Még meg kellett keresnem a termemet és előre éreztem, hogy nem lesz ez olyan egyszerű. Főleg nem, egy ekkora iskolában. Azonban Castiel, olyan komótosan tartott felém, hogy azt hittem: most akar átalakulni csigává. Csakhogy az én türelmem is véges.
- Mit akarsz, piros bohóc?- kérdezem tőle kissé megemelve a hangomat. Erre begyorsított és pontosan előttem fékezett le. Alig választott el minket egy ujjnyi távolság és az is felettébb zavart, hogy beszorultam közé és a szekrény közé.
- Egy: nem piros, hanem vörös! Kettő: ha még egyszer le bohócozol, megbánod!- dühös szikra villant szürke szemeiben.
- Ha te vörös vagy és nem piros, akkor én leszopom magam- bennem is kezdett felmenni a pumpa rendesen. Már így is behatolt a személyes terembe, ami már önmagában egy elég nagy hiba.
- Nahát! A Hercegnő tud csúnyán beszélni? Minő meglepetés!- gúnyosan elmosolyodott. Kezdtem azt érezni, hogy máshogy nem is igazán tud mosolyogni. A mostani kis parázsló dühömből forró lávafolyam lett.
- Képzeld, még verekedni is tudok!- én is felvettem ugyanazt a pózt, amit ő. Gúnyos mosolyra húztam a számat és karba fontam a karom. Nehogy azt higgye, hogy megtörhet! Összeszűkült szemmel, ellenségesen méregettük a másikat. Aztán minden figyelmeztetés nélkül nekilökött a szekrénynek. Meglepetésemben nem tudtam védekezni. Lassan odahajolt a fülemhez és belesuttogott:
- Tudsz verekedni? Ha igen, akkor közlöm veled, hogy imádom a tüzes csajokat,- még közelebb hajolt- főleg azért, mert jók az ágyban- ezzel fejezte be s végül finoman belefújt a fülembe. Itt telt be igazán a pohár és határozottan ellöktem magamtól. A hirtelen lökés hullámtól hátratántorodott, én pedig kihasználva az alkalmat, hogy nem figyel, lekevertem neki egy hatalmas pofont. Odakapott az arcához és meglepetten felém fordult.
- Ne merészelj még egyszer behatolni a személyes terembe!- sziszegtem neki ellenségesen, majd sarkon fordultam és otthagytam. Időközben kezdett megtelni a folyosó és ennek hatására volt néhány nézőnk. Még egyszer átfutottam az órarendet s csak most tűnt fel, hogy a jobb felső sarokban ott van a terem neve, ahova mennem kellene. Csak én lehetek ilyen hülye, hogy nem veszem észre. Megkerestem, majd határozottan beléptem az A terembe. Néhányan utánam fordultak, de úgy igazából egyáltalán nem törődtek velem. A középső sor harmadik padjába vágódtam le. Világ életemben itt ültem és nem most voltam lemondani erről a helyről. Itt pont elláttam a tábláig és kellőképpen eltudtam tűnni, ha olyan kedvem volt. A tanárok általában az első és az utolsó sorokat vizslatják. A középsővel csak akkor törődnek, ha az első sor befuccsolt egy kérdés során. Mi voltunk az arany középút. Faarccal bedugtam a fülhallgatót a fülembe s kiürítettem az agyam. Körülbelül öt perc múlva bökdösésre lettem figyelmes. Az egyik fülest kihúztam a fülemből és figyeltem.
- Hé, Rosa! Ébresztő!- szólt egy lágy, mély hang a baloldalamról. Zavarodottam fordultam arra. Ki az a Rosa? Amint meglátta, hogy nem azzal az emberrel beszélget akivel kéne, azonnal szabadkozni kezdett.
- Jaj, ne haragudj! Csak nagyon hasonlítasz az egyik barátomra. Még egyszer nagyon sajnálom!- ahogy a srác szemeibe néztem, azt vettem észre, hogy felemásak. Tehát heterokrómiás. Eddig ilyen szemet csak az interneten láttam. Valószínűleg sokkal tovább figyeltem, mint azt illendő lett volna, mert az arcvonásai összehúzódtak. Értetlenséget láttam az arcán.
- Semmi baj, nem történt semmi!- mondtam nyugodtan, majd visszafordultam eredeti tevékenységemhez: a semmit tevéshez. Amikor a csöngő megszólalt elraktam a telefonom és a tábla felé fordultam. A terem megtelt diákokkal, akik izgatottan pillantottak néhányszor felém. A tanár bevonult a terembe s felém pillantott. Egy pillanatra elmerengett, majd arra a következtetésre jutott, hogy bemutat.
- Gyerekek, jött egy új osztálytársatok, amint láthatjátok! A bemutatkozásra nem fogok időt szánni!- azon nyomban megkedveltem a tanárt.

Az órák eseménytelenül teltek, azonban a szünetek már nem voltak ilyen egyszerűek. A legelső eset után vagy ötször szólítottak úgy, hogy Rosa. A nap végére folyamatos agyvérzésem volt ettől. Végül arra jutottam, hogy suli után nem haza megyek, hanem egyenesen a fodrászhoz, hogy befesse a hajam. A fekete színt választottam, mert a mályva-lila után az volt a kedvenc színem. És lila hajat nem igazán szerettem volna. Kiléptem az iskola kapuján és a fodrászat felé indultam. Nem sokkal később beléptem az ajtón s gyorsan eldaráltam a csajnak, hogy mit akarok, szerencsémre nem volt senki az üzletben, ezért azonnal munkához látott.
Két órával később elégedetten léptem ki az üzlet ajtaján. Imádtam a fekete hajamat, nagyon is illett hozzám. A sötét hajzuhatag kiemelte világos bőrömet és természetesen rózsaszín ajkaimat. Páran utánam is fordultak az utcán. Nem szerettem híresztelni, de nem éreztem magam csúnyának. Anyám olyan volt, mint egy amazon csak a sötét bőr és haj nélkül. Apám pedig felettébb jóképű volt. Ebből a két kombinációból lettem én. Ha akartam sem mondhattam volna magam rondának, mert nem voltam az. Fél órával később fáradtan suhantam be a házunk ajtaján. Még jó, hogy kereszt anyu nem volt itthon. Tuti szívbajt kapna, ha meglátna. Aaronnak enni adtam, utána pedig magamat is megetettem, majd ezek elvégzése után fölcammogtam a lépcsőn. Háromszor rossz helyre nyitottam be, mielőtt megtaláltam volna a szobámat. Ennyire elfáradtam volna? Rávetődtem az ágyamra s bekapcsoltam a tévét. Éppen a kedvenc sorozatom ment. A The walking dead-et nem lehet megunni. Körülbelül a műsor felénél járhattam, amikor váratlanul bealudtam. Na, mindegy. Majd holnap megnézem megint.