8. fejezet/1. rész- Új suli és agyvérzés

Sziasztok! Megint résszel szolgálhatok, de előbb egy kis bejelentést tennék közzé, ugyanis elkészült a történethez kapcsolódó facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/545454495584741/!
Bárki csatlakozhat, ha szeretne és első kézből szeretné megnézni a részt! Nem is húzom tovább a szót, kellemes olvasást kívánok, ami az Új suli és agyvérzés címet kapta! Káromkodás fellelhető a fejezetben!

Az augusztus olyan hamar elrepült, mintha kettőt pislogtam volna. Ez alatt az egy hónap alatt mióta itt vagyok, sikerült egy kicsit megismernem a környéket. Természetesen az iskolának a közelébe se mentem, gondolván arra, hogy most kihúzom a gyufát kereszt anyunál. El lehetett képzelni, hogy mennyire leordított, amikor közöltem vele, hogy még csak az utca túloldaláról sem szemléltem meg az építményt. Hát, ez van kereszt anyu. Egy lázadóval van dolgod. Nemhogy örülne, hogy nem fogom ellógni az évnyitót! Augusztus 31-re esik pontosan ez az időpont. Nagyszerű! Egészen mostanáig eszembe sem jutott, hogy az ma van. Szerencsétlenségemre, még aznap délután be kellett mennem az iskolába. Kereszt anyu fölajánlotta, hogy elvisz, nehogy eltévedjek. Vagy nehogy ellógjam. Persze, udvariasságból ezt esze ágában sem volt mondani. Mikor a suli elé értünk hatalmas tömeg volt. Keresztanya pechére, parkolni sem lehetett. Én gyorsan kipattantam a kocsiból, s megindultam az építmény felé. Hogy átjussak a tömegen szlalomoznom kellett. Kikerültem szülőket, nagyszülőket, kishúgot, kisöcsét és a kortársaimból is néhányat, mire bejutottam. Most komolyan! Ez egy évnyitó nem egy ballagás, akkor mi a fenét keresnek itt szülők?! Mielőtt nagyobb tömeg vett volna körbe, kirohantam az udvarra, ahol már csak velem egykorúak voltak láthatók és néhány tanár. Elhúzódtam egy üres sarokba a suli oldalánál. Ha jól láttam, valami kertészetbe vezetett. Itt ilyen is van? Egyre fanatikusabb ez az iskola.
Körülbelül tíz perccel később-pont, amikor eluntam az életem- fellépett a katedrálisra egy tanár. Igazából fogadni mertem volna, hogy ő az igazgatónő. Őszülő, kissé kövér hölgyről beszélünk éppen, aki rózsaszín kosztümöt viselt. Elfordítottam róla a tekintetemet. Arra az elhatározásra jutottam, hogy eleget néztem már. Körbetekintettem a jelenlévőkön és megakadt a szemem egy vörös hajon. Nyugtalan lettem. Csak remélhettem, hogy nem Castielt látom éppen. Pár pillanat múlva gondolatban agyoncsaptam magam. Hiszen ez az egyetlen iskola a környéken! Istenem, ezt megszívtam!
Amikor vége lett ennek az egész szarságnak, elővettem a leggyorsabb tempómat, ami sétálva lehetséges. Mielőtt elindultam volna, tárcsáztam keresztanya számát és közöltem vele, hogy gyalog megyek. Most kevesebben voltak, mint mikor megérkeztem, de még mindig nem elég kevesen. Kerülgettem az embereket, amilyen gyorsan csak tudtam, de elég nehéz volt, tekintve, hogy amikor elnézést kértem, akkor sem akartam arrébb menni. Végül elegem lett az egészből és mindenkit félrelökve az útból, elindultam haza. Pechemre az iskola kapuja előtt Castiel cigizett és közben egy másik sráccal beszélgetett. Pedig majdnem elértem a célomat erre...! Gyorsan magamra öltöttem a higgadt énemet s elindultam a kapuhoz. Próbáltam észrevétlenül elmenni mellette, azonban észrevett és szája sarka gúnyos mosolyra húzódott.
- Hercegnő- biccentett felém és játékosan-egyben gúnyosan-meghajolt előttem.
- Castiel- morogtam felé és biccentettem. Meglepetés futott át az arcán. Még sosem szólítottam a nevén. Nem baj, remélem nem is szokik hozzá, mert nem áll szándékomban még egyszer megtenni. Ezek után eseménytelenül sikerült hazajutnom. Előre éreztem, hogy a holnap nem lesz piskóta.

Másnap reggel nyűgösen ébredtem. Gyorsan magamra kaptam valami ruhát a sulihoz és fogat mostam. Az ébresztő órám 7-re volt beállítva és most 7:10 van. Még van egy kis időm mielőtt elindulok. Lassan lebaktattam a lépcsőn, átvágtam a nappalin, ki az udvarra. Enni adtam Aaronnak és visszaballagtam a konyhába. Most nem igen volt időm játszani vele, ahogy minden reggel szoktam. Összedobtam magamnak valamit a suliba és elindultam. Hamar odaértem, bár nem tudom mi a fenének, mivel fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Szerencsére nem kellett sokáig tehetetlenül forgolódnom. Kinyílt a DÖK terem ajtaja. Már messziről észrevettem a körülbelül 15 centis betűket. Az ajtón egy méz szőke hajú srác lépett ki. Valahonnan ismerős volt, bár fogalmam sem volt honnan. Nem is hagyott sok gondolkodási időt.
- Szia! Te vagy Alaska, ugye? Az új diák. Az én nevem Nathaniel- mutatkozott be kedvesen és rám pillantott, ugyanis eddig a papírjaiba temetkezett. Meglepetés futott át tiszta, határozott vonásain, de gyorsan rendezte is azokat. Előre nyújtotta a jobbkezét, mire én is az enyémet és kezet ráztunk.
- A papírjaid rendben vannak, már csak egy igazolványkép kell- bólintottam s kutakodni kezdtem a táskában. A női táska titka, hogy minden benne van, de mégsem. Kis-inkább sok- keresgélés után végre megtaláltam a kért képet. Nathaniel közben vagy háromszor elnevette magát, azon ahogy bénázok. Sóhajtottam egyet és átadtam a képet.
- Köszönöm! Most már minden tökéletes! Tessék az órarended!- nyomta a kezembe a papírt. Gyorsan átfutottam a mai óráimat és felsóhajtottam. Ma dupla matekom lesz. Remek. Már éppen megkérdeztem volna, hogy melyik terembe kell mennem, amikor föltűnt, hogy eltűnt. Körbe pillantottam, de sehol sem láttam. Váll rándítva tovább mentem...volna, ha valaki nem állít meg.
- Mi van Alaska, eltévedtél?- gúnyos nevetése betöltötte az üres folyosót. Némán sóhajtottam. Már csak ez hiányzott!