13. fejezet- Egy kis nevetés úgy sem árt...

Másnap ki sem másztam az ágyamból. Egész délelőtt a takarók alatt gubbasztottam. Ráadásul kereszt anyu sem volt itthon, sőt egész héten nem lesz itthon. Valami üzleti út vagy mi. Magányosnak éreztem magam és az is rátett egy lapáttal, hogy Aaron sem volt már meg. Christa elajándékozta egy ismerősének, mert elvileg képtelen viselkedni és így nem maradhat a háznál. Ezt akkor tudtam meg, amikor tegnap este hazaértem.
" Miután valamennyire sikerült megnyugodnom és már képes voltam összerakni egy értelmes mondatot, körül néztem a házban. Valami hiányzott... Hiába nézelődtem, nem jöttem rá, hogy mi az. Elkezdtem járkálni a házban, hátha rájövök, hogy mi a fene hiányzik. Körbejártam az egész házat, de nem találtam semmi érdemlegeset, ezért az utolsó állomásomhoz érkeztem. Lassan sétáltam az udvar felé, már rögtön éreztem, hogy valami nincs rendjén. Aztán szemet szúrt nekem. Aaron... Eszeveszett rohanásba kezdtem az udvar felé, közben pedig egyetlen szót ismételgettem:
- Nem, nem, nem, nem, nem- más nem jött ki a számon. Kirontottam az udvarra, Aaronnak se híre se hamva. 
- Kincsem...- szólalt meg mögöttem Christa.
- Hol van?- kérdezem rögtön követelőzően. Christa az égre emelte a szemét, majd visszafordította rám. Az arcán könnyek folytak le.
- Muszáj volt...- orrát megtörli pulcsija ujjával.
- Mi volt muszáj?!- egyre jobban felemeltem a hangom. Esdeklően rám nézett. Tekintete azt üzente:" kérlek érts meg!"
- Elajándékoztam- nyögi ki végre a kegyelem döfést. Mit csinált?
- Mi?- kérdem tőle halk, elhaló hangon, közben szememből patakokban folynak le a könnycseppek.
- Érts meg, muszáj volt! Állandóan felásta a kertet, mindig ugatott, a szomszédok már panaszkodtak is! Amikor áthívtam a barátnőmet, majdnem megtámadta! Nem maradhatott itt, kérlek érts meg!- tompán hallom, ahogy egy egész szóáradat jön ki a száján. Amint eljutott a tudatomig, hogy mit is pofázott eddig, képtelen voltam megállni.
- Ehhez akkor sem volt jogod! Milyen alapon veszed el tőlem a legfontosabb személyt az életemből?! Ki vagy te, hogy csak úgy a beleegyezésem nélkül elviszed?! Mit képzelsz, hogy ezt csak úgy elfogom fogadni?! Azt lesheted!- üvöltettem rá teli torokból, annyira, hogy néhány házban kigyulladt a lámpa fény. Christa összerezzent kirohanásomon, majd ő is rám ordított.
- Nem tudod visszaszerezni! Az egyik ismerősömnek ajándékoztam el, aki Franciaországban lakik! Nem szerezheted már vissza!- azt hittem ennél jobban semmi sem fájhat, de tévedtem. Végül az egyetlen értelmes dolog jött ki a számon.
- Gyűlöllek! Teljes szívemből gyűlöllek!- üvöltöttem a szoborra dermedt Christának. Berontottam a házba, majd fölszaladtam a szobámba és teljes erőből bevágtam az ajtót."
Ezután az incidens után egyáltalán nem beszéltünk. Azt hogy elutazik egy papírfecniről tudtam meg. Miután a perselyemben volt némi pénz, nem vesződtem azzal, hogy körülnézek a konyhában. Szerintem most úgy van vele, hogy akár meg is rohadhatok a szobámban. Felőlem...
Körülbelül egyig bírtam az ágyban feküdni, aztán még a létezésem is meguntam. Végül kisántikáltam a fürdőbe és szemügyre vettem magam. Az arcomon rengeteg kisebb-nagyobb zúzódás volt látható. Az arcomhoz emeltem a kezem és az egyik ujjammal megérintettem egy kisebb sebet. Miután nem fájt különösebben, előszeretettel nyomkodtam meg a többit is. Nem tehetek róla, hogy mazochista vagyok. Vagy mégis? Rövid elmélkedésemet a csengő zavarta meg. Amilyen gyorsan csak tudtam lesántikáltam a lépcsőn, ami meg kell hogy mondjam: nem volt egy leány álom. Minden lépés fájt. 2 perc múlva sikeresen leértem és hogyha nem fájna a lábam, még táncra is perdültem volna. Az utóbbi pár órában különösen fájt, ezért ez már rekord időnek számított. Kinyitottam az ajtót és egy nem várt személy állt az ajtóban. Castiel most is dzsekiben és farmerben mutatkozott a nyilvánosság előtt. Egy pillanatig azt hittem rosszul látok, de nem is adott túl sok gondolkodási időt. Amint nem figyeltem rá, előre lendült és a karjaiba zárt.
- Sajnálom, az egész az én hibám- lehelte szinte hangtalanul a nyakamba, mire megborzongtam. Most az egyszer nem toltam el magamtól, hanem inkább közelebb bújtam hozzá. Nem volt értelme tiltakozni, amikor ilyen magányos vagyok. Castiel még szorosabban ölelt magához, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. Valószínűleg sokáig állhattunk így, mert az utcáról egy perverz fiú banda odakiáltott nekünk.
- Menjetek szobára, ha már ennyire összetapadtatok!- hangos füttyszó jelezte a többiek egyetértését. Castiel elhúzódott, majd teljesen elengedett. Kicsit csalódott voltam, de hát ez van.
- Hé, seggfej! Attól még hogy rám tapadnak a csajok, rád pedig nem, azért nem kell irigykedni! Mondjuk valószínűleg egyedül fogsz meghalni, de az már nem az én bajom!- Castiel mindezt tökéletes mosollyal az arcán mondta, még ki is húzta magát, hogy erőteljesebbnek tűnjön. Hogy a tesztoszteron mi mindenre képes... A srácok látták, hogy nem egyszerű pasival állnak szemben, ezért leléptek. Castiel diadalittas mosollyal fordult felém, mire csak az égnek emeltem a szemem.
- Ez mire volt jó?- kérdezem sóhajtva, mire csak vigyorogva közelebb hajolt.
- Megvédem a területem Hercegnő- mondja kacsintva, majd egy pille könnyű puszit nyomott a homlokomra. Édes, rövid csókja átjárta a testemet s némán felsóhajtottam.
- Bemehetünk?- kérdezi rekedtesen. Bambán bólintottam és félre álltam az ajtóból. Castiel belépett a házba, besétált a nappaliba a levetődött a kanapéra. Én a szemben lévő fotelba telepedtem le, mire felvonta a szemöldökét.
- Nem bújsz ide? Hozzám?- fejével maga mellé int s vár. Kisvártatva bizonytalanul felé lépkedtem és a kanapé szélére ültem. Erre elégedetlenül felmordult, átkarolta a derekamat s lehúzott maga mellé. Pillanatok alatt zavarba jöttem, de az érzés hamar elmúlt, ahogy megéreztem teste melegét. A vállára hajtottam a fejem s lehunytam a szemem, közben Castiel nyugtató köröket rajzolt a derekamra. Már majdnem újra elaludtam, amikor neki is feltűnt a változás.
- Nem hiányzik valami? Minden olyan csöndes- érdeklődés mutatott a hangja.
- De, hiányzik- mondom halkan, szipogva.
- Ne kérdezzem?- erre csak megráztam a fejem és a válla hajlatába rejtettem az arcom. Nem akartan arra gondolni, hogy Aaron már nincs mellettem. Már majdnem elbőgtem magam, amikor Castiel szava elakadt.
- Mi a...?- előre nyúlt és a következő pillanatban a kezében volt a "Helyes pasik" című magazinom. A magazin főleg félmeztelen, kockás hasú pasikat mutatott, hogy a lányok értük csorgassák a nyálukat.
- Mi ez?- hangja hitetlenkedő, ráadásul majdnem elröhögte magát.
- Most mi van? Valamiből nekem is élnem kell!- motyogom a nyakába, mire éreztem, hogy elvigyorodik.
- Bébi, ha ilyen pasikat akarsz bámulni, akkor csak egy telefonodba kerül és vetkőzöm előtted!- mondja vigyorogva, én pedig elröhögtem magam.
- Lehet majd élek a lehetőséggel!- nézek mosolyogva a szemébe. Castiel szeme elsötétült.
- Remélem is!- közelebb hajolt s finom csókot nyomott a számra. Amikor biztos volt benne, hogy nem húzódom el, újra megcsókolt. Ez a csók most elmélyült és szenvedélyes lett, én pedig már nem tudtam titkolni az érzéseimet, igenis vágytam a csókjaira. Castiel átfordított és most ő volt fölül én pedig alatta, kissé rám nehezedett. Belemarkoltam frissen mosott, puha hajába s közelebb húztam magamhoz, éreztem apró mosolyát a csókban, mire én is kissé elmosolyodtam. A csóknak végül a levegő hiány vetett véget. Aprókat kortyoltam abból a levegőből amit ő kifújt. Forró lélegzete égette ajkaimat, ismét vágyakoztam a csókjára. A szemembe nézett, én pedig elkuncogtam magam csak úgy...ok nélkül. Castiel elmosolyodott, majd egy apró puszit nyomott vágyakozó ajkaimra. Végül elhúzódott tőlem s mellém heveredett, én pedig hozzá bújtam, vállára hajtottam a fejem. Lehunytam a szemem és hallgattam gyors, de egyre lassuló szívverését. Számomra ez volt a biztonság, a megváltás.